1998. február 16-án kezdte adását a Sláger Rádió, Magyarország legnagyobb kereskedelmi rádiója, akkor még a 60-as, 70-es évek legnagyobb slágereivel, éjjel-nappal.
A szlogenben található "legnagyobb slágerek" kifejezés a 60-as és 70-es évek valóban legnagyobb, legkedveltebb magyar és nemzetközi slágereit jelentette az induláskor. Ez azóta jelentősen megváltozott, hiszen a Sláger Rádió ma már Minden idők legnagyobb slágereit játssza, amelybe a 90-es évek dalai is bőven beleférnek, sőt a legnagyobb előadók legújabb számait is játsszuk az Akkor és most blokkokban.
Hogy milyen dalok tartozzanak a Minden idők legnagyobb slágerei kategóriába, ezt nem mi döntjük el, hanem a hallgatók. A Sláger Rádió alapelve ugyanis, hogy műsorunk szerkesztésében a legnagyobb szerepet maguk a hallgatók játsszák, és ezért kizárólag olyan slágerek kerülnek adásba, amelyekről a kutatásainkba bevont hallgatók elmondják, hogy jól ismerik, és szívesen hallgatják őket.
A műsorszerkezetet is ugyanilyen "hallgatóbarát" megközelítéssel alakítjuk. A főszerepet eleinte a 60-as, 70-es évek, 2000 februárja után a 80-as évek, azóta pedig már a 90-es évek legnagyobb slágerei is játsszák, ezen felül óránként igényes és tartalmas hírekkel jelentkezünk. Tiszteletben tartva a törvényi és hatósági előírásokat, igyekszünk azoknak a hallgatói elvárásokkal összhangban megfelelni. Büszkék vagyunk rá, hogy a hallgatók hitelesnek tartják, és szívesen hallgatják a Sláger Rádió híreit és más közszolgálati műsorait.
A rádió tulajdonosi konzorciumában főrészvényes EMMIS Communications több sikeres, vezető rádióállomást, továbbá igényes képes magazinokat és televíziókat üzemeltet az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában. További tulajdonos a Credit Suisse First Boston és a JMG Super Express Kft. A részvénytársaság 1997. november 18-án kötötte meg az Országos Rádió és Televízió Testülettel a tevékenysége alapjául szolgáló Műsorszolgáltatási Szerződést. Az aláírást követően rendkívül gyors iramban megkezdődött a műsorstratégia meghatározásához elengedhetetlen közvélemény- és piackutatás, a munkatársak kiválasztása és betanítása, a stúdiók és irodák elhelyezése, a berendezések üzembe helyezése. Próbaadásokra már szinte alig maradt idő a rendelkezésre álló 90 napból, amely Karácsonyt és Újévet is magába foglalta.
1998. február 16-án 0.00 órakor megszólalt a Sláger Rádió és azóta folyamatosan ontja immáron minden idők legnagyobb slágereit, a híreket, játékokat s mindazt, amit a közönsége elvár kedvenc rádiójától. És ez a hallgatottsági mutatóinkon is nagyon jól látszik...
|